A ma reggeli napTV műsorának láttán elemi szükségét éreztem annak, hogy megírjam a műsor szerkesztőinek a lesújtó véleményemet.
Az alábbiakban a szerkesztőségnek címzett levelemet olvashatjátok:
2007 március 7.
T. Szerkesztőség!
Erősen összeszorult a gyomrom ma reggel a Bethlen János által vezetett árpádsávos zászlóvita láttán.
Nem először tapasztalom, hogy Bethlen J. eszméletlen rafináltsággal játssza el a közszolgálati médiumtól elvárható elfogulatlan kérdező riporter vagy vitavezető szerepét, miközben olyan aljas trükköket alkalmaz a nézők szándékos politikai orientálására, amelyet nem tartok egy ilyen közszolgálati műsorban tolerálhatónak.
Lássuk, milyen trükkel jött elő Bethlen a mai napon?
Műsorra tűzte az árpádsávos zászló kérdésének megvitatását két vitapartnerrel. Csakhogy Bethlen szándékosan úgy választotta ki a vitapartnereket, hogy az egyik álláspont képviselőjének alig legyen módja az érvei kifejtésére, mivel szemmel láthatóan beszédhibával (vagy legalábbis valamilyen pszichikai gátoltsággal), dadogva beszélt, amit a vitapartnere villámsebességű beszédével ráadásul minduntalan türelmetlenül félbe is szakított, és Bethlen kolléga mindezt szó nélkül szemlélte.
Aljasság, amit ma Bethlen János művelt. Túl azon, hogy nyilvánvalóan nem egy kommunikációs súlycsoportba tartozó feleket eresztett össze, ráadásul a vitára bocsátott kérdés tekintetében sem abba az irányba terelte a vitát, hogy az a lényegről tudjon szólni, hanem hagyta, hogy egy a lényegiektől félresiklott, az árpádsávos zászló mellett érvelő propaganda tere lehessen ez a vita.
Miről is kellene végre-valahára (ugyanis mindeddig nem történt meg!) a nyilvánosság előtt értelmes és lényegi vitát lefolytatni ebben a kérdésben?
Ha megengedik, három rövid pontban összefoglalom Önöknek, hátha akad még Önök között olyan tisztességes ember, aki veszi a fáradságot, és valóban ezt a lényegi kérdést fogja a műsorára tűzni:
1. Ténynek tekinthető-e ma Magyarországon az, hogy a nyilas zászlóra emlékeztető árpádsávos zászló (akárhány csíkos is) tömegrendezvényeken való lobogtatása nagyon sok magyar honfitársunk érzékenységét sérti? (A konkrét kérdésre szerintem a válasz egyértelműen: IGEN)
2. Ténynek tekinthető az is, hogy Orbán Viktor több beszédében is magát a szeretet küldöttének, a nemzet minden egyes tagja képviselőjének nyilvánította. (Ez is tény, hiszen hallhattuk, láthattuk.)
3. Elfogadható-e az, hogy a nemzet megbékélését és az egymás iránti szeretetet hirdető ember ne legyen tekintettel sok-sok magyar honfitársának az érzékenységére, figyelmen kívül hagyja az árpádsávos zászló által a mai történelmi viszonyok közepette kiváltott szorongásokat, és egyoldalúan kizárólag a zászló 1000 évvel ezelőtti jelentéstartalmát tekintse mértékadónak?
A 3. kérdésre pedig egy olyan mai magyar ember, aki az emberi méltóság tiszteletben tartását fontosnak tekinti, nem válaszolhat úgy, hogy az elfogadható.
Ez röviden a lényeg. Tényekkel, tömör megfogalmazásban, mellébeszélés nélkül.
Szabad országban élünk. Senki nem akar betiltani semmiféle zászlót. Azt azonban minden egyes honfitársunknak el kell döntenie magában, hogy lobogtat-e árpádsávos zászlót, vagy sem. Megteheti, hogy igen, csak akkor tudomásul kell vennie, hogy azzal egyidejűleg hiteltelen minden olyan kijelentése, amely a nemzet egészének összefogására, egymás kölcsönös tiszteletére és megbecsülésére vonatkozó szándékát fejezi ki.
Vagy a zászló, vagy a szeretet.
A kettő együtt kizárt. Na ez a lényeg, ezt kellene Önöknek, a nyilvánosságot megszólító közszereplőknek, világossá tenniük.
Eddig még hivatkozhattak arra, hogy erre Önök így ebben a megközelítésben még nem gondoltak. Én még ezt is jóhiszeműen elhiszem. De a mai naptól, ennek az írásnak a kézhezvételétől fogva már többé nem hivatkozhatnak erre. Vagyis, ha nem teszik a kötelességüket, és a közvéleményt nem tájékoztatják továbbra sem az ügy súlyának megfelelően az itt leírtakról, akkor Önök is cinkosaivá válnak azoknak az erőknek, akik az árpádsávos zászlóval az arra érzékenyeket hergelni, sérteni, nekik szorongást okozni akarnak.
A választás az Önöké, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel,
Nikk Pál
